Íme, a "NAGY TITOK".
Ami nem is titok valójában... A világ legköltséghatékonyabb, legizgalmasabb, legtartalmasabb, minőségi és megbízható szállásformája.
Csereotthon!
Meglepődtél? Vagy hallottál már róla? Esetleg láttad a Holiday c. filmet? Vagy riportot valamelyik csatornán, olvastál cikket, esetleg van is valaki az ismerőseid között, aki már kipróbálta?
Amikor a legelső csereotthon utazásunkat szerveztem és ismerősöknek meséltem a csereotthonról, hogy mi kipróbáljuk és így nyaralunk idén, az első elhangzó kérdés kivétel nélkül mindig ez volt: „De nem félsz, hogy…?! És idegeneket a lakásodba?"
NEM.
Mitől féljek? Hiszen amíg ők a mi otthonunkban laknak, a mi kocsinkat használják, addig mi az ő lakásukban lakunk és az ő kocsijukkal járunk. Kölcsönös bizalom.
Jó, bevallom, az első előtt én is izgultam, nem is kicsit. Persze bíztam benne, hogy minden rendben lesz.
Ma már vissza szoktam kérdezni, hogy miért félnék? És mitől? Nálatok Picasso lóg otthon a falon? :-)
Mert nálunk nem. Úgy gondolom csak olyan "értékek" vannak az otthonunkban, amik számunkra jelentenek sokat. A gyerek által gyártott kerámia bagoly eltörése biztos fájna, de tudom, hogy lerepülhet akkor is, ha éppen én törlöm a port. Apánál több poharat pedig úgysem tör senki
Ahogy én is a legnagyobb óvatossággal nézek meg a csereotthonban egy falra tűzött rajzot, tudom, hogy aki az otthonunkba érkezik, ő is éppen így tesz majd.
Ám nemcsak emiatt nem félek. Hidd el, vannak olyan otthoncserélők is, akik bátran félthetnék a meseházukat. De mégsem teszik.
Azonban ha akarod, akár még el is rakhatod, amit valóban féltesz.
Számunkra sokkal fontosabbak az élmények és azt hiszem mára a gyerekeink is ezt gondolják.
Mesélek róla egy kicsit bővebben.
Aki megérti, hogy megéri legyőzni a kezdeti bizonytalanságot, hatalmas élményekkel lehet gazdagabb!
Szeretném, ha tudnád, hogy semmi érdekem nem fűződik hozzá, hogy erről meggyőzzelek.
Sőt, ha jobban belegondolok, talán kicsit magam ellen is beszélek, hiszen amíg ennyire kevesen vagyunk "csereotthonosok" az országban, addig mindenki hozzánk szeretne jönni, aki Magyarországon keres cserét, így válogathatok a jobbnál-jobb megkeresések között.
Előfordul, hogy egy hétvégén 10-12 ajánlatot is kapunk.
Sok dolog van, amit szeretek a csereotthonban, túl azon, ami mindenki számára egyértelmű, hogy a legnagyszerűbb módja a spórolásnak.
Imádom, hogy tényleg helybéliként élhetünk akár két-három hétig egy vadidegen városban.
Mert igen, a második héten már beszélget velünk a pék, integet a kebabos fiú, a szomszéd már az érkezés napján meginvitál egy kávéra, hogy kicsit beszélgessünk és valahogy azt is egykettőre megtudom, hogy a szupermarketből a pénztáros srác novemberben Budapestre jön.
Persze, nem tagadom, ehhez kell nyelvet beszélni, de van ennél jobb inspiráció? Nálunk fel sem vetődik kérdésként este, hogy miért kell lehozni a szótárfüzetet, hogy átnézzük az új szavakat...
Nagyon sok örömem telik már a szervezésben is, amíg a cserepartnerrel egyeztetünk mindent, a közlekedéssel kezdve, az autócsere részleteit, de azt is, hogy milyen látnivalót ne hagyjunk ki, milyen program lesz éppen a környéken, hol van a legjobb zöldséges, kit keressek a piacon, ha igazán szép húst szeretnék, nekik melyik a kedvenc pizzériájuk, hol kell feltétlenül megkóstolniuk a gyerekeknek a fagyit és melyik a legszebb strand a környéken.
Nálunk nem elhanyagolható szempont az sem, hogy sajnos nem ehetünk mindent. Itthon már profik vagyunk a glutén- és laktózmentes témában, de az utazás alatt mindig fontos kérdés az étkezés. Illetve volt eddig. Mert ma már kicsit sem aggódom, bárhol ugyanúgy megcsinálok mindent, mint itthon. Hiszen van saját, tökéletesen felszerelt konyhám! (És általában mire megérkezünk teljes térkép is arról, hogy holt tudunk gm enni és mit hol tudok a közelben megvenni.)
Mi a cserepartnerekkel általában még azt is megbeszéljük, hogy túl a szokásos útikönyves-térképes-információs-ajándékos „csereotthon csomagon”, be is vásárolunk egymásnak, így mindenkit sok finomság, teli kamra és hűtő vár a csereotthonban.
Ugye mennyivel másabb így, mint egy szállodai szobába megérkezni?
És a szervezés időszaka alatt szép lassan valóban ismerősök leszünk. Íme a válasz azon kérdésre, mely szerint idegeneket engedek a lakásomba...
Van olyan cserepartner, akivel a levelezések, csetelések alatt olyan jóban lettünk, hogy már régen nem is csak a cserét szerveztük és mégis beszélgettünk esténként, mert mindig volt miről! Aztán a kulcsátadáskor, a találkozásnál folytatódott az ismerkedés és ma már van olyan barátságunk, ami cserepartnerségnek indult, de azóta is találkozunk, sőt, van olyan család, akivel már együtt is nyaraltunk azóta. Természetesen csereotthonnal!
Annyira izgalmas, ha esetleg éppen azzal a géppel indulnak Budapestre, amiből mi előtte kiszálltunk, vagy a torkomban dobog a szívem, amikor éjszaka koromsötétben keresem a képről ismert házat, vagy várnak ránk a repülőtéren és izgulok, hogy megtaláljuk-e egymást?
A lakásba érve pedig pontosan tudod, hogy mire számíthatsz, hiszen már képekről és skype-ról jól ismered, így tényleg igazi otthon a csereotthon...
De mivel a csereotthonban szerintünk a legjobb, hogy új embereket ismerünk meg, mi már úgy szervezzük az utakat, hogy találkozzunk is a cserepartnerrel, sokszor töltünk el egy-egy napot egymás társaságában, vagy együtt vacsorázunk, akár Magyarországon, akár külföldön.
Ez a legeslegjobb része az egésznek!
Gondolnád, hogy a teniszrajongó férjem így találkozott azzal a sportújságíróval, aki Nadalról írt könyvet? Vagy hogy a lányomnak a grafikus által dedikált névre szóló Tea Stilton könyvei vannak? És hogy a reptéren derül ki, hogy a Barcelonából érkező pár mindkét tagja színész, pontosan úgy, ahogy mi is?!
Igen, ilyenek azok a félelmetes idegenek...
Negatívum? Ezt persze mindenki megkérdezi.
Nos, tényleg csupa pótolható és jelentéktelen dolog. Ennyi csere után részünkről egy törött zöld bögre, amit még másnap pótoltunk az Ikeából.
A másik élmény még friss - bár becs'szó nem tudom felidézni, hogy mikor és hol - átmentünk egy piros lámpán Franciaországban. Szerintem még éppen csak sárga lehetett... ;-) Jelentem, a bírság elutalva.
A másik oldalról? Egy rosszul sikerült parkolás, azonban a csekk befizetve várt bennünket a forgalmiban, vagy egész pohárkészlet az egyetlen törött pohár miatt és meglepődöm, ha találok egy új kést a fiókban.
Ja, a hűtőszekrényünk üveglapja nem bírt egy dinnye súlyával... Azt azonban a mai napig nem sikerült megfejtenem, hogy mekkora lehetett az a dinnye és hogy egy francia család hogyan keveredik a váci üveges bácsi kis műhelyébe, hogy ott leszabassa a törött üveglap alapján az újat.
A mérleg másik serpenyőjében azonban sokkal több van: új barátságok, rengeteg megspórolt szállásköltség és sok-sok felejthetetlen élmény…
Lehet, hogy még mindig azt hiszed, hogy bolondgombát ettem!
Számomra igenis furcsa, hogy mi magyarok milyen bizalmatlanok vagyunk.
Említettem már, hogy úgy nőttem fel, hogy bejártam Európát iskolai csereprogrammal és ma is vannak ebből élő kapcsolataim. Végtelenül hálás vagyok érte a szüleimnek, hogy ezt megtehettem, pedig egy vidéki nagyvárosban éltünk, nem épp' mesés gazdagságban. De lehet, hogy ennek köszönhetem azt, hogy ma gond nélkül megszólalok egy idegen nyelven és bizalommal beengedem az otthonomba, aki cserébe ugyanezzel a bizalommal várja a családomat a saját otthonában.
Örülök, ha úgy megy haza nyaralás után a cserepartner, hogy érdemes volt Magyarországra ellátogatni, hogy az ország gyönyörű, a magyarok jó vendéglátók és szerettek itt lenni, szívesen jönnének újra.
Egyébként a csereotthon oldal nyújt biztosítékot is, aki szeretné, talál letölthető szerződésformákat házra, autóra. Mindenki eldöntheti, hogy mennyi bizalma van a másik fél iránt, ír-e szerződést.
De aki ellátogat az oldalra és kicsit böngészni kezd, hamar meggyőződhet róla, hogy nincs mitől félnie, a csereotthon, amibe ő érkezik majd külföldön, talán sokkal-sokkal jobb, mint a saját otthona.
És mindig gyönyörű tisztaság és rend fogad, amikor hazaérkezel!
Ma már csak azt kérdezik a barátaink, hogy hová mentek legközelebb?
Több olyan ismerősünk van, aki azóta szintén csereotthon utazó lett. Igyekszem nem túl gyakran mondogatni nekik, hogy: "Na, ugye?!" :-)
Ők már tudják, hogy nem lehetetlen Máltán eltölteni úgy két hetet, hogy a teraszon kávézva a tengert csodálod és a gyerek még az angol oviba is bejárhat, vagy 3 nap alatt megtalálni a tökéletes cserét Malagára.
Az élménybeszámolóink végén pedig előbb-utóbb az addig kételkedőktől is elhangzik a mondat: „Mondd csak még egyszer, melyik az az oldal?”
Az egyetlen tanácsom csak ennyi: merni kell bátran belevágni.
Akár még ma.
Nem kell hozzá luxusvilla és vagyonok sem.
Csak kíváncsiság, rugalmas hozzáállás és BIZALOM!
Kitárul a világ...
Szívből ajánlom, mert szerintem ez a jövő útja.
Közösségi fogyasztás. (Tudod, mint a "teleautó" is...)
Nyitni a világ és az emberek felé, kölcsönös bizalommal.
Megismerni és elfogadni más kultúrákat.
Hiszen ha így utazunk valóban helybeliként kóstolhatunk bele az ottani életbe, még ha csak egy kis időre is. Bár vannak akik hosszabb időre is szívesen cserélnek!
Én már tudom, hogy mi vár ránk a nyugdíjas éveinkben. ;-)
A csereotthon jóval több, mint ingyenes szállás.
Aki kipróbálja, azonnal megérti!
A mi lányaink már úgy nőnek fel, hogy ez a nyitottság számukra magától értetődő lesz, ahogy az is, hogy klassz dolog emberekkel, kultúrákkal ismerkedni és lehetünk barátok, bárhol is éljünk a világban.
PS.: Ja, hogy melyik az az oldal? www.homeexchange.com
