Húsvét Bécsben?

Ha találunk hozzá csereotthont...

Találtunk! Mégpedig úgy, hogy mi Húsvétkor utazunk, ők pedig Pünkösdkor szeretnének visszajönni. (A Húsvétot Frankfurtban, a nagymamánál töltik, ezért mehetünk az üres házba.)

És azóta azt is tudom, hogy nem csak egy szuper házat kaptunk Húsvétra Bécsben, hanem sokkal többet!

Egy barátságot, ami többet jelent annál, mint azt, hogy ingyen laktunk 3 napot Bécsben egy szuper házban és kaptunk egy csomó új ötletet a városhoz.

Soniával már a levelezések és egyeztetés alatt elkezdtünk teljesen más dolgokról is írogatni egymásnak. Kinek milyen kedve van, mi foglalkoztat most, hogy telt a napunk, melyik gyerek beteg, stb.

Furcsa, de rögtön éreztem, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk.

Az a nyitottság pedig, ahogy beengedett a házukba és az életükbe. csodálatra méltó. Nagyon köszönöm!

Mi voltunk az első cseréjük, nagyon izgult, rettenetesen lelkes volt, de a férje tartott tőle, hogy mi lesz, rendben lesz-e minden.

Sok otthoncserélőnek voltunk már mi az "elsők" és bevallom őszintén, ennek különösen örülök ilyenkor.

Máskor is, de ilyenkor aztán különösen beleadok apait-anyait és készülök plusz meglepikkel, hogy minden klassz legyen, hogy aki velünk találkozik először, azt mondhassa, hogy ez még jobb is, mint amire számított.

Kicsit hitetlenkedtem, amikor írtam, hogy éjszaka érkezünk csak, mert előadás után indulunk és azt válaszolta, hogy semmi gond, nyitva hagyja a garázst, azon keresztül be tudunk menni, minden mást majd leír, a konyhaasztalon hagyja az instrukciókat. Szóval csak reméltem, hogy tényleg így lesz.

Minden úgy volt, ahogy megbeszéltük.

Bejutottunk a házba éjjel, tátottuk a szánkat, hogy milyen csoda helyre csöppentünk, mindenki bevackolódott kényelmesen a kiválasztott szobába és elaludtunk, hogy másnap egy finom reggeli után a nyakunkba vegyük a várost és csak menjünk, menjünk, menjünk...

Azóta Sonia elmesélte, hogy az egyik szomszéd, aki nem lelkesedik értük sem túlságosan, már hívni akarta a rendőröket, de előtte csak felhívta Soniát, hogy egy magyar autó áll a ház előtt és magyarok vannak a házban.

Erre persze Sonia nevetve mesélte neki, hogy igen, tud róla, a vendégeik vagyunk és ez mostantól gyakrabban fordul majd elő, hogy idegenek jönnek-mennek, mert csereotthon programmal utaznak.

Nem aratott vele osztatlan sikert, az amúgy is mufurc osztrák szomszéd szemében. ahogy mi sem, de nem bánom.

Szerencsénk volt és csodálatos idő volt egész hétvégén, nagyon gyorsan elrepült.

Bár Bécsből sosem elég.

Még szerencse, hogy itt van a szomszédban!

Velencében már nagyon sokszor jártam, azonban legtöbbször persze tavasszal vagy nyáron.

Éppen ezért került fel a Bakancslistámra a Velencei Karnevál. Hiszen az nem lehet hogy éppen azt hagyjam ki!

Azt hiszem írtam már róla, hogy lisztérzékeny vagyok, így csak gluténmentes élelmiszereket fogyaszthatok. Ezért különösen megörültem neki, amikor meghallottam, hogy a Tátra utcában nyílik a Cukormentes cukrászda legújabb üzlete. Ahol minden sütemény cukormentes, de emellett készítenek gluténmentes, laktózmentes édességeket is.

Még jobban felvillanyozódtam, amikor megtudtam, hogy a nyitás napján készült fotóval pályázhatunk és a nyeremény egy Karneváli út Velencébe, a záróhétvégére.

Nem gondolkodtunk sokáig Ági barátnőmmel, természetesen sütiztünk és kávéztunk egy nagyot aznap. Persze a fotó is elkészült, amit azonnal feltöltöttünk a Cukrászda facebook oldalára. És indulhatott a lájkgyűjtés. Mindent bevetettünk, gyűltek is a szavazatok szépen. Majd egyszer csak egy fiatal pár megelőzött bennünket.

Akkor ez elúszott, gondoltuk. Egészen addig, amíg fel nem fedeztük, hogy csúnya eszközökkel próbálnak minél több szavazatot szerezni. Külföldi "lájkvadász" oldalak szavazatainak sokasága érkezett, míg mi utánuk kullogtunk, mindig éppen csak egy kicsit lemaradva, a hősiesen ismerősöktől és ismerősök ismerőseitől szerzett szavazatokkal.Ha hiszitek, ha nem, néha tényleg kiderül a gonoszság...

A Cukrászda csak az érvényes szavazatokat fogadta el, így végül mi nyertük meg a Velencei utat. :-)

Ez egy nonstop hétvége volt, ami azt jelentette, hogy péntek esti indulás, éjszaka a buszon, szombat hajnalban érkezés, behajózás Velencébe, egész napos szabad program, majd késő este hazaindulás, éjszaka a buszon, vasárnap reggel érkezés Budapestre.

Mikor, ha nem most?! Mert persze egy ilyen út tényleg fiatalon nagy buli, de én még pont nem érzem úgy, hogy belehalok egy buszos éjszakázásba. A gyerekek már pont akkorák, hogy nyugodtan hagytuk őket itthon az apukákkal hétvégére, ránk fért egy csajos, kalandos hétvége. Nem mondom, hogy nem utaztam már komfortosabban, de ez egy nyeremény út és ajándék lónak, mint tudjuk...

Ahogy arról sem a Cukrászda tehet, hogy pechünkre sikerült egy katasztrofális Utazási Iroda ajánlatát kifogniuk.

Ekkora szervezetlenséggel, amatőrséggel és fejetlenséggel még életemben nem találkoztam. Nem is értem, hogy ha valaki évek óta ezt csinálja, miért nem szűri le a tapasztalatokat és hogy tud ennyi hiba becsúszni...

De, persze, értem... Mert tudom, hogy a hasznon kívül semmi más nem számít... Csak én vagyok olyan idealista, hogy azt gondolom, ha már jól megy és sikeres, akkor már megcsinálom rendesen.

Szóval ez itt az antireklám helye, aki teheti messziről kerülje el az EURO TRAVEL Utazási Irodát!!!

Péntek este 10 órakor indultunk a Műcsarnok melletti parkolóból. Buszok egymás mellett, amíg a szem ellát, még utazási irodánként is több busz, megszámozva, keresd meg a sajátodat. Indulás.

Nem, nem vettem intő jelnek, hogy már rögtön az M7-en sokáig álltunk, mert éppen előttünk szakította át a szalagkorlátot egy kamion. Kiérkeztek a rendőrök és ahogy biztosították a helyszínt, mi tovább mehettünk. Az út elején az általunk vicces névre átkeresztelt idegenvezető mondta a nagyobbnál nagyobb blődségeket és közhelyeket Velencéről, komolyan, fájt minden mondata.

Majd megnézhettük Johnny Depp és Angelina Jolie Az utazó c. filmjét. Mivel még nem láttam, ezt kivételesen nem bántam. Azt már annál inkább, hogy visszafelé is ezt a filmet kellett volna néznem.

A tervek szerint hajnalban valóban megérkeztünk. Behajózás után, aki fakultatív programként választotta, az idegenvezető kíséretében ellátogathatott a Muránói üveggyárba. Mi köszöntük nem, csak azt vártuk, hogy végre kikössünk és megtudjuk, hogy mikor és hol lesz este a találkozó.

Éééééés végre Velencében voltunk.

Annyira korán volt még, hogy alig lézengett valaki az utcákon, elképesztő élmény így sétálni, sokszor érkezünk így meg valahová, nekem minden alkalommal különleges élmény a kihalt város.

Aztán szép lassan megteltek élettel az utcák.

Sétáltunk, bámészkodtunk, fotóztunk. Szeretem, ha már nem kell semmit keresgélni és van idő ismerősként kóborolni az utcákon, felfedezni apró, eddig ismeretlen kis utcákat, helyeket, csak úgy rácsodálkozni a meseszép házakra, magunkba szívni a hely varázsát. Csoda ilyenkor ez az amúgy is mesébe illő város. Maskarások mindenhol, csodás maszkok, arcfestők, karneválozó tömeg.

Egészen kora délutánig jó idő volt. Felhős, borús, de kellemes. Tél vége van, ennek is nagyon örültünk. Aztán elkezdett esni.

Beültünk egy étterembe. Esett. Akkor most shoppongoljunk gyorsan, vegyük meg a Disney boltban a lányoknak ígért csecsebecséket.

Na, de nem lehet mostantól estig folyamatosan vásárolni. Előkerültek a gondosan becsomagolt esőkabátok, de eljött az a pont, amikor már tényleg a bugyinkból is víz folyt.

Ha nem a legjobb barátnőmmel éltem volna ezt meg, biztosan nem tartanám ilyen mókásnak a történetet. De vele még ezt is élveztem, volt, hogy egy órát álltunk a Louis Vuitton üzlettel szemközti árkád alatt, mert úgy szakadt az eső, hogy nem volt más választásunk. Viszont engem boldoggá tett a tudat, hogy Velencében vagyunk, abban az egy órában is jót beszélgettünk és azt hiszem elég jó tanulmányt tudnék írni a Louis Vuitton üzlet vásárlói szokásairól, az alkalmazottak viselkedéséről és a bolti hierarchiáról.

Ami ezután következett, azt pedig tényleg csak ezzel a hozzáállással lehetett ép ésszel kibírni. Mert egy idő után már csak nevetni volt érdemes mindenen.

A reggeli szélnek eresztésnél csak a találkozó időpontját tudtuk meg és azt, hogy ugyanitt találkozunk.

Nos, azt hiszem valamennyi utazási iroda utasai így tudták.

Visszaérve a sötétben és szakadó esőben sehol egy busz számát jelző táblát szorongató idegenvezető, lámpával vagy esernyővel hadonászva és kiabálva. Csak tanácstalan emberek mindenhol.

Valóban úgy kell elképzelni, mintha egy háború után mindenki az eltűnt hozzátartozóját keresné a kikötőben. Hangosan busz számokat kiabáltunk, próbáltuk kitalálni, hogy melyik ázott, esőkabátos és teljesen feleslegesen esernyőt szorongató csoport hová tartozhat. Segítettünk egymásnak, hogy merről hallottuk utoljára, hogy 34-es busz utasai ide, itt vagyunk... Nem voltam biztos benne, hogy mindenki hazajut...

Érkeztek a hajók, természetesen a mi csapatunk volt az utolsó, akik visszahajóztunk a parkolóba, miután már három hajóhoz is oda lettünk vezényelve és egyikkel sem mehettünk el és már mindenki elment.

A hajó gyomrában elcsigázott, csuromvizes emberek, icipici helyre összezsúfolva.

Aztán a busznál tovább folyt a keresgélés, majd miután legalább a buszra legalább rátaláltunk, próbáltuk rekonstruálni, hogy megvannak-e azok az emberek, akik idefelé a környékünkön ültek.

Mi. Utasok.

Nem, nem az idegenvezető. Mi. Sosem fogom elfelejteni. Bár megjegyzem csapatépítő tréningnek tökéletes volt!

Nézőpont kérdése, bosszankodhatnék, de így utólag nagyon viccesnek és jó mókának tűnik.

Vizes cuccok kiterítve a buszon mindenhol, reménykedtünk benne, hogy fűtenek rendesen és hazaúton megszáradunk.

A vasárnap hajnali Budapest mindenért kárpótolt, a család pedig éppen ébredezett és nagyon örült nekem, az elcsigázott, de nagyon feldobott és jókedvű hazaérkezőnek.

Biztos bolondnak tartasz, de lehet, hogy bevállalnám újra...

Azt hiszem arra is fény derült, hogy mindez egy szervezett úton történt. Emlékszel valami olyasmire, hogy hasonlót írtam volna egy egyénileg, általam töviről-hegyire megszervezett utazással kapcsolatban?!

Most pedig mantrázzuk együtt, hogy az Euro Travel Utazási Irodával nem utazom, Euro Travel Utazási Irodával nem utazom...

Közkívánatra az előző évi egynapos adventi ismétlése.

Annyi változtatással, hogy most még Brüsszelig sem mentünk be.

Szintén a reggeli 6.05-ös (de már Wizzair) géppel elrepültünk Belgiumba, a szokásos olcsó jegyekkel.

Ami érdekes volt az úton és mindenképpen említésre méltó, hogy alig 60%-os telítettséggel repültünk odafelé, két-két oldalról elfoglalva a legkényelmesebb, vészkijárathoz eső helyeket. Majd leszállás közben beszélgetésbe elegyedtünk a személyzettel, így végül még a pilótafülkében is jártunk.

Landolás után egyszerűen a reptéről kifelé nem jobbra, hanem balra vettük az irányt, ahol a helyi járatú autóbusz megállója van. Jegyet automatában vettünk, kártyával fizettünk. Viszonylag rövid út után megérkeztünk Charleroi városkába, itt kívántuk eltölteni ezt a csajos adventi szombatot.

Minden ellenkező híresztelés ellenére a város tökéletesen alkalmas erre. Egy napot kellemesen és kényelmesen el lehet időzni itt!

(Ezt bizton állíthatom, azóta már még egy napot eltöltöttem ott a családdal is, úton Montpellier felé, átszállás közben az esti gépre várva.)

A busz megállója Charleroi-ban a Sambre folyó mellett, a Charleroi Midi vasútállomás közelében van. Ideális támpont és visszatalálni is rém egyszerű. (Valamint, ha valaki tovább szeretne innen utazni, szintén könnyedén megteheti!) A vasútállomással szemben lévő Ibis hotel pedig azóta egy a keresztlányomék által kipróbált és ajánlott hely.

Mivel a városka ez időtájt még meglehetősen kihalt volt, ezért első utunk a piacra vezetett, ahol persze volt élet. Hm, és micsoda illatok!

Sétánkat tovább folytattuk a város - még mindig kihalt - főterére, megnéztük a Városházát, amelynek középkori harangtornya az Unesco világörökség része, na és a Szent-Kristóf templomot.

Ezután bevettük magunkat a Ville 2 nevű bevásárlóközpontba. Karácsonyi ajándék vadászat, ebéd és kávézás, mi mást is csinálhat négy nő egy bevásárlóközpontban? Letyepetye-lepetye...

Visszafelé kicsit fáradtan sétáltunk, keresztül a kivilágított bevásárlóutcán át az adventi vásárig.

Busz a tervek szerint jött, hamar visszaértünk a reptérre, majd eseménytelen út után ismét Budapesten voltunk.

Még aznap.

Tartalmas szombat után a vasárnapot már mindenki a családjával töltötte, akik egy fáradt, de jókedvű és feldobott mamit kaptak vissza, ami senkinek nem elhanyagolható szempont a karácsonyi készülődős időszakban.

További fotók a napról a facebook oldalon: https://www.facebook.com/kicsitutazom?ref=hl

Párizs.

Sosem éreztem azt, hogy húúúúúúúúú, de szeretném, bárcsak mehetnék...

Az első cserepartnerünk a harmadik cseréjét töltötte Párizsban mielőtt Budapestre jött. Gondoltam is magamban, hogy már harmadszor, ugyanott... És megint Párizs?!

Ezért sem villanyozódtam fel igazán, amikor Fréderic megkeresett.

Ráadásul amikor olvastam, hogy két család szeretne jönni a mi házunkba és legalább két hétre, nyáron, hááát...

A mi házunkban, tíz ember???

Mi a túrót csinálok én Párizsban két hétig? Nyáron?

Pedig nem vagyok ilyen, de tényleg azt gondoltam, hogy ez csak valami őrület lehet. Elmebaj. Az nem lehet, hogy rajtam kívül mindenki meg van bolondulva Párizsért.

O.k. egy hét még csak-csak, megnézzük a nevezetességeket, kis ücsörgés a parkokban, esetleg Disneyland, ha belefér anyagilag, na de két hét? Nyáron?

Nekem akkor tenger kell, minden mennyiségben.

Válaszoltam a megkeresésre, hogy elvileg még működhetne, mert szabad a házunk abban az időpontban, de két hét az nekünk sok, meg én most nyáron inkább tengerpartra mennék, esetleg ha jó nekik a nem egyidejű csere...

Ja, mert ha eddig nem említettem volna, olyat is lehet. Akinek van lehetősége rá, hogy arra az időre elutazzon a Mamához, vagy a Huginál aludjon vagy kimenjen a telekre, gond nélkül cserélhet úgy is, hogy a partner jön, amikor szeretne és mi visszamegyünk, amikor nekünk jó.

És leírtam nekik, hogy azért a mi házunk tíz embernek?! Mert egy-egy buli után elférünk ugyan, fekvőhely akad ennyi embernek, de ha találnak valami nagyobbat, akkor inkább azt válasszák.

Minket akartak. Mi kellettünk nekik. Mindenáron. Akár úgy is, hogy nem egyidejű.

Akkor gyertek. És jöttek.

És imádnivalóak voltak és olyan közvetlenek, hogy teljesen elvarázsoltak.

Egyetlen cserepartnerünk nem volt még ennyire kíváncsi ránk. És az országunkra.

Amíg itt voltak folyamatosan mentek. Nem csak a fővárost nézték meg, de körbejárták az egész környéket, meg a Balatont is és voltak a Dunakanyarban és Egerben és Miskolctapolcán és még a Sziget fesztiválon is.

A nyaralásuk végén, amikor meséltek és elbúcsúztak, könnyesre nevettem magam, hogy mennyi mindent tanultak meg magyarul és hogyan küzdenek vele, hogy kiejtsék. Azok a franciák, akikről az a hír járja, hogy csak a francia és semmi más.

Fogalmam sem volt, hogy mi mikor megyünk majd Párizsba. De örültem, hogy itt voltak és jól alakult.

Néhány héttel később éppen Prágában voltunk, ahová Anyukám vitt el minket és már mindenki aludt körülöttem a szállodában(!), amikor megláttam, hogy a Ryanair Párizs (Beauvais) repülőjegy árak az őszi szünetben 5.300.- /fő egy útra. Mennyi??????????????

Nem, nem veszem meg. De mi van, ha reggelre már nem ennyi lesz? Nem ébresztem fel Illést.

De felébresztem. Nem, nem ébresztem fel és nélküle nem veszek jegyet.

Nehezen, de meggyőztem magam, hogy ha reggel is ennyi lesz a jegy, akkor eldőlt. És lefeküdtem aludni.

Reggel éppen csak megemlítettem, mert nem is reméltem, hogy van még jegy ennyiért. Anyu lelkes lett, Illés meg rosszkedvű, mert tudtuk, hogy szinte lehetetlen, hogy az őszi szünetben ő elutazzon velünk. Kb. akkor lesz az évad első bemutatója, felejtsem el.

De Anyu nem hagyott. Vegyük meg, eljön ő is velünk, meg a lányok, meg én.

És belekezdtem a foglalásba. Azonban a fizetésnél a rendszer megbolondult.

Valamiért - ne kérdezd, hogy miért - én sokszor a légitársaságok idegen nyelvű oldalán foglalok.

Talán azóta, hogy a római jegyeket a magyar oldalon nem engedte megvenni és az olasz oldalon percek alatt sikerrel jártam.

Na, de hogy képzelem én ezt a XXI. században? Hogy egy ír légitársaság olasz nyelvű weboldalán repülőjegyet veszek Franciaországba, ráadásul Prágában akarom mindezt megtenni és egy magyar kártyával akarok fizetni????

Talán nem lep meg, nem tudtam megvenni a jegyeket. Mire másodszor nekikezdtem, már nem volt jegy ezen az áron.

Sejtettem ugyan, hogy azért, mert a rendszer még nem tette vissza a foglalásomat, de elkeseredtem és hagytam. És lementünk reggelizni.

És mire újra a szobánkban voltunk, már nem is izgatott, nem kell nekem Párizsba menni és kész.

De Anyu nem hagyott békén. Nézzük meg megint, ő ki is fizeti, de menjünk. Vegyem meg a jegyet.

Na jó, megpróbálom. De utoljára. Ha sikerül, megyünk, ha nem, én meg nem próbálom többször. És - csiribi,csiribá – ott, akkor, két perc alatt megvettem. Eldőlt. Az őszi szünetben kilenc napot töltünk Párizsban, Anyuval és a lányokkal.

Aztán az élet úgy alakította a dolgokat, hogy éppen Anyukám, aki a legjobban szerette volna ezt az utazást, mégsem tudott velünk elutazni.

Úgy sajnálom, Mama! Még adósod vagyok egy párizsi úttal!

Így októberben hármasban indultunk a lányokkal.

Azt hittem nem érünk oda. Jaj, Párizs. Kellesz te nekem?! Imádok repülni, de ekkora viharban még soha nem utaztam, tele voltak vele a hírek, már felszállás előtt is aggódtunk. És igen, eljött az a pont, amikor gyagya módon elhagyta a számat a gépen, hogy: „Jaj!”

Csak egy apró, pici sóhajtás volt, de a lányok, akik tudják, hogy én sosem félek, ettől teljesen bepánikoltak.

Mondhattam én ezek után bármit, hogy „tudjátok, hogy a turbulencia nem probléma, igen, most a robotpilóta vezeti a gépet, nem, nem csap bele a villám, de ha igen, akkor sincs gon, egyébként tudjátok, hogy hányszor csap bele évente a villám repülőgépekbe?! „ Hiába  volt minden...

- " Anya, már a stewardessek is bekötözve ülnek...”

Persze, láttam. Próbáltam nem látni. Egyik gyerek a jobb kezemet, a másik a balt szorította kékre-zöldre, egészen a landolásig.

Mire landoltunk, Párizsban nem esett. De nagyon csúnya idő fogadott bennünket.

Viszont a mosolygós Fréderic várt ránk otthon a kulcsokkal. Majd elindult a család után vidékre, mi pedig ott maradtunk egy hatalmas, három szintes házban, ahol az első este még a termosztátot sem találtam meg, bosszankodtam, mert lefagyott a lábunk, a papucsaink otthon maradtak. Vacogtunk a paplan alatt, az eső pedig verte, verte az ablakokat, a vihar utolért bennünket.

A lányok már békésen szuszogtak, én pedig azt gondoltam a sötétben:

Bienvenue Paris! Itt vagyok. Egyedül, két gyerekkel, viharban. Csodát kell mutatnod, hogy megszeresselek.

A kilenc nap alatt lejártuk a lábunkat, de még így is azt éreztem minden este, hogy még, még, még!

Menni akarok és még többet akarok belőle.

Kilenc napot kapott. És sikerült neki.

Szerelmes lettem belé. És még a nap is kisütött.

Istenem, mikor mehetek újra?!

Mama! Egy csoda! Mindenképpen látnod kell!

Kövessetek Facebookon: https://www.facebook.com/kicsitutazom/

 Látszólag semmi köze ehhez az egészhez a Lánchídnak, de a bejegyzésben kiderül, hogy mégis van.

 Szóval, ez egy vendéglátás volt.

 Egy olyan csere, amiből még nem lett csere. Bár remélem, hogy egyszer ide is eljutunk.

 A lengyel család csak néhány városnézős napot szeretett volna Budapesten tölteni, Bécs és Prága között. Az osztrák és a cseh cseréjük is rendben volt, de sehogy sem találtak magyar partnert.

 Hm, a fene azt a jó szívemet. Már minden mindegy alapon úgy voltunk vele, hogy: Na, jó! Jöjjenek!

 Ezen a pár napon semmi nem múlik.

Minden flottul zajlott, villámgyors üzenetváltások, meglepődtem, mert minden levelemre szinte azonnal jött is a válasz. Hát még akkor hogy csodálkoztam, amikor megérkeztek és kiderült, hogy végig a család leánygyermekével egyeztettem.

Kicsit később érkeztek a megbeszélthez képest, de mivel autóval jöttek, ez várható volt, így azonban sajnos csak egy rövid beszélgetésre volt lehetőségünk, gyors körbevezetés és kulcsátadás után már robogtam is a szinkronba.

Három nappal később lengyel házi lekvár, szörpike és likőr társaságában ez a csodamű várt bennünket, Beata (a család leánygyermeke, akivel leveleztem) Képzőművészetire jár Lengyelországban.

Persze nem én lennék, ha nem körvonalazódna a fejemben egy terv, hogyan és mikor mehetnénk vissza.

Egyszer Apával elszöktünk és kettesben Varsóban töltöttünk három napot, szép emlék, azóta is szeretnénk Lengyelországban elidőzni még egy kicsit. Vagy sokat. És az élet kínálja is hozzá a lehetőségeket. Csak kapkodom a fejemet.

Nyáron cseréltünk egy fiatal krakkói családdal, ők jelezték, hogy nyáron majd szeretnének megint jönni, amikor nekünk alkalmas és kaptunk azóta egy megkeresést Lodzból és Varsóból is.

Tehát egyre bővül az útvonal! Budapest -> Krakkó ismétlés-> Lódz -> Varsó ismétlés-> SUWALKI -> Gdansk

Bár imádok repülni, de erre az útra szívesen vállalkoznék autóval és bejárnánk Lengyelországot.

Már csak idő és persze egy kis gyűjtögetés hiányzik hozzá.

Éééés a nagy tanulság, amit ennyi csereotthon tagság után megtanultam.

NEM TUDUNK MINDENHOVÁ ELMENNI ÉS MINDENKIVEL CSERÉLNI.

Folyamatosan özönlenek a levelek és csereajánlatok...

Nyugodtan lehet - udvariasan - ajánlatot visszautasítani. Még saját gombot is kreált hozzá az oldal, ha nem szeretnénk belebonyolódni a mentegetőzésbe.

Azóta szívesen ajánlom fel a cseréinket más itthoni tagoknak is, hátha van valaki, aki pont oda keres cserét, ahonnan mi kaptunk, de nem élünk vele.

De igen, ma már gondolkodás nélkül le is mondom akár, bár amit ilyenkor érzek.... Hűűűűűűűűűű!

Azonban tudom, hogy hiába lenne álomutazás és szeretnék nagyon eljutni Balira vagy Izlandra, ez még nem a közeljövőben lesz. Tökéletesen boldog vagyok attól is, hogy kicsit most felfedezzük Európát.

Azért ha valaki tud egy jó kis állást, ahol semmi mást nem kell csinálni, csak utazgatni, egy percig se habozzon írni nekem!!!

A „gombhoz a kabátot” utazás.

Ahogy megláttam a Ryanair oldalán a nyári Bergamo repülőjegy árakat, az egerem már száguldott is a csereotthon oldalra és kerestem, hogy hány cserepartner van a környéken.

14. Na, ez nem túl sok. De nézzük csak, Lombardiában 217, valamit biztosan összehozok.

Csak egy kis Olaszország… Csak egy icipici hosszú hétvége… Jaj, úúúúgy szeretném…

A néhány elküldött megkeresésemre egyetlen pozitív válaszra érkezett

Christian, aki sportújságíró, szívesen jönne Budapestre egy barátjával Alzano Lombardoból, ami egy 13 ezer fős kisváros néhány kilométerre Bergamotól.

Úgy terveztem, hogy négyen elindulunk Budapestről, viszont Hannának Pescara a végcél, találtam is Bergamoból másnapra egy járatot, ahol már várja az olasz barátnője és annak családja, mi pedig maradunk és hármasban eltöltünk néhány napot Olaszországban.

Reméltem, hogy sikerül kocsit is cserélnünk. Többször kérdeztem Christiantól, aki csak néha-néha válaszolt a leveleimre, az autócserére pedig egyáltalán nem.

Ismét meggyőződtem az olaszok híres lazaságáról, ami az otthoncserében is tökéletesen jellemző rájuk.

Végül megtudtam, hogy nem szívesen cserélne autót, neki nem lesz a miénkre szüksége Budapesten.

(Persze ez sem így lett!)

Kicsit elkeseredtem, mert az autóbérlés megdrágítja az utazást.

Nem állítanám, hogy minden kérdésemre választ kaptam, de boldogan elindultunk.

Hanna különösen izgatott volt, hiszen aznap lett 16 éves és élete első önálló európai útjára indult, ráadásul rögtön 16 napra.

Tudtam hová megyünk, kihez, megvolt a telefonszám és Christian vár minket a reptéren. Nagy baj nem lehet.

Becsekkolás után, még a Skycourtben kaptam egy sms-t tőle, hogy itt áll egy ismerőse szalonjában, intézne nekünk egy bérautót, jó lesz 50 euróért egy egész hétre? De azonnal válaszoljak, mert zárnak. Mennyiért??? Naná, hogy rábólintottam a szuper ajánlatra.

Aztán amikor megérkeztünk és Christian tényleg a reptéren várt minket és beültünk a vadonatúj LEXUS HYBRID-be, megértettem, hogy miért nem akart autót cserélni.

Ülni is csak vigyázzban mertem a csúcsjárgányban, nemhogy ezt használjuk egy hétig…

Megérkeztünk a lakásba és majd’ kiugrottam a bőrömből.

Varázslatos helyen volt, egy valódi kis ékszerdoboz a hegyek ölelésében, a képek nem adták vissza ezt a csodát.

Chrstian egy hatalmas parfétortával fogadott minket és a nekünk bérelt Renault Twingo kulcsaival. Kicsit beszélgettünk, egyeztettük a részleteket, megbeszéltük, hogy a pihenés végén reggel az édesapja értünk jön és kivisz a reptérre.

Majd elviharzott, hogy viszlát Budapesten! (Ahol persze boldogan használta az autónkat, miután elmondtam neki, hol találja a kulcsokat.)

Este egy családias olasz kisvendéglőben megünnepeltük Hanna 16. születésnapját és jókora gombóccal a gyomrunkban feküdtünk le, hiszen hajnalban indulás vissza a repülőtérre, Hanna utazik Pescaraba.

A Twingoban nem volt GPS, így annyira nem tudtam nevetni azon, hogy a miénk otthon maradt, jelezném, hogy még nem az okostelefonos applikációk fénykorát éltük akkor, így maradt a jó öreg térkép és a memóriánk, valaha ennyi volt összesen, reménykedtünk benne, hogy újra visszatalálunk a lakáshoz.

Hanna elrepült, mi pedig gyönyörű napokat töltöttünk Lombardiában.

Felmentünk a 800 méter magasan fekvő Monte di Nese-be, körüljártuk a Comói-tavat és voltunk Milánóban is.

Milánó elsőre nem győzött meg. Szép volt, szerettem, láttuk a főbb nevezetességeket, fagyiztunk, rengeteget sétáltunk, a dóm gyönyörű, de azt gondoltam, hogy Milánó "egynapos város". Kipipáltam, itt is voltunk. Klassz élmény volt, de nem hittem, hogy visszatérek még ide.

Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy később ennyiszer.

Mert szép lassan megszerettem, minél több időt töltök ott, annál többet szeretnék. Újabb és újabb részeit fedezem fel és minden úttal egyre jobban elvarázsol.

Ahogy már arra is rájöttem, hogy remek kiindulópont - a szélrózsa minden irányába induló vonatokkal - Olaszország felfedezéséhez.

Ahogy Bergamo sem csupán egy a Ryanair desztinációk közül. Ha bárki olcsó jegyet talál, egy percig se habozzon! Csodálatos város.

Két fő részből áll: a Cittá alta-ból (felső város) és a Cittá bassa-ból (alsó város). A fallal körülvett felső város csaknem érintetlenül megőrizte a középkori jellegét, kihagyhatatlan az utazás a funicolare-val!

Bármikor visszamennék. Csak úgy sétálgatni is.

Aki pedig shoppingolni szeretne, annak szívből ajánlom az Oriocentert, ami egy hatalmas bevásárlóközpont az Orio al Serió Repülőtérrel éppen szemközt, akár napokat is el lehetne tölteni benne.

Azt még elmesélem, hogy egyik este "otthon" éppen könyveket lapozgattunk, mi is van a polcokon alapon és mivel a férjem nagy teniszrajongó, természetesen egy Nadalról szóló életrajzi könyvvel barátkozott. Meglepődve fedeztük fel, hogy a könyvet Christian írta.

Ezek után persze még jobban vártuk a budapesti találkozást.

Néhány órát töltöttük csupán együtt amikor hazaértünk, de jót beszélgettünk és jóféle magyar házi pálinkával is koccintottunk.

És persze csudijó érzés, hogy amikor újra Lombardiában jártam és küldtem Christiannak egy sms-t, mert sehogy sem sikerült kiderítenem valamit, szinte azonnal jött a válasz, hogy „Itt vagy? Megiszunk egy kávét?”

Mivel azóta számtalan alkalommal tértem már vissza a környékre, szívesen válaszolok a kérdéseitekre és segítek akár egy egynapos Milánó programjának kitalálásában, akár a Comoi-tó csodáinak felfedezésében.

https://www.facebook.com/kicsitutazom/

...avagy hogyan utazik egy 16 éves - születésnapi ajándékként - 16 napot egyedül Európában?

Nem ez a csere indult a legzökkenőmentesebben, talán azért, hogy végül egy szuper kapcsolattá nője ki magát.

Márciusban érkezett egy megkeresés júliusra Dániából. Még sok-sok más érdeklődéssel együtt. 

Aztán a válaszok közül valahogy kimaradt, pedig nagyon figyelek rá, hogy senkit ne hagyjak válasz nélkül. Még akkor sem, ha biztosan nem érdekel minket az ajánlat.

Talán azért kallódott el, mert így kellett lennie. :-)

Sok levél jött egyszerre és tudtam, hogy nem tervezünk a közeljövőben Dániába utazni, még akkor sem, ha a skandináv országokat egyébként imádom. Miután Svédországból hazajöttem, elhatároztam, hogy egyszer végigjárjuk az összeset.

Május végén fedeztem fel, hogy nem válaszoltam a dán családnak. Gyorsan írtam pár érdeklődő sort, hogy találtak-e cserepartnert Budapestre a keresett időpontban?

Nekünk ugyan addigra lefixált nyarunk volt, de úgy gondoltam, hogy ha minden kötél szakad és azt válaszolják, hogy nem találtak és tényleg annyira Budapestre szeretnének jönni, egy hét nem egyidejű csere még beleférhet.  Jöjjenek hozzánk, mi pedig majd csak eljutunk egyszer Dániába.

Jött is a válasz, hogy köszönik szépen, megvan a csere idén nyárra.

Akkor ezt kipipáltuk.

Hanna júliusban lesz 16 éves, nagyon szeret utazni és bontogatja a szárnyait önállóan is. Részt vett egy holland iskolai csereprogramban, ahol megismert több európai diákot is, egy olasz lánnyal olyan jó barátságban lettek, hogy elhatározták, meglátogatják egymást nyáron. Ám legyen.

De hogy? Mondjuk együtt elindulunk Budapestről Bergamoba a családi nyaralásra, mi maradunk, őt pedig feltesszük a Pescaraba tartó gépre, ahol Ludovica és családja már várja. Húúú, ez rendben...

Miért meséltem ezt el?

Mert itt jött a dán apuka, Niels újabb levele.

Amelyből kiderült, hogy sorry, de előző nap a magyar partner visszamondta és ha még mindig áll az ajánlatunk, hogy jöhetnek, akkor szívesen élnének vele.

Persze azt ők nem tudták, hogy addigra én már tovább bonyolítottam a nyarunkat.

Na, most mit csináljak? Hogy a manóba fér ebbe most bele a dán csere? Sehogy. 

Erre jegyeztem meg viccesen a Hannának, hogy semmi baj, majd ő elutazik Dániába is. Aztán egyszer csak már nem is tűnt viccnek, kezdtük kicsit továbbgondolni.

Mivel a dán partnernek is van kamasz lánya, felvetettem nekik, hogy mi biztosan nem tudunk többet utazni idén, de Hanna szívesen töltene náluk egy hetet. Nagy meglepetésemre zseniális ötletnek tartották.

Akkor hogyan tovább? Kezdhetem előlről a fapados repjegy keresést, amivel már éppen végeztem.

Mert persze akkor Hanna  ne jöjjön előbb haza Olaszországból, repüljön Pescarából Dániába.

Ühüm. Ha lenne közvetlen járat... De Hanna a 16 évesek bátorságával bevállalta az átszállást is Londonban.

Mi már tudtuk, hogy azon az éjszakán nem alszunk.

Eljött a nagy nap. Megérkezett hozzánk a dán család, körbevezettük őket az otthonunkban, átadtuk a kulcsokat, mi pedig elindultunk Esztergomba a telekre. Megbeszéltük, hogy szeretettel várjuk őket vendégségbe egy közös főzőcskézésre, városnézésre.

Másnap nagyszerű napot töltöttünk együtt. Kirándultunk az erdőben, felmentünk egészen a Vaskapuhoz, ahonnan csodálatos a kilátás, megmutattuk Esztergom nevezetességeit, a Bazilikában éppen orgonakoncert volt, majd átsétáltunk a Mária Valéria hídon Szlovákiába is.

Nagy sikert arattunk a bográcsban főtt marhapörkölttel, a tábortűz pedig tényleg összehoz mindenkit. A nagylányok ismerkedtek, egyeztették Hanna utazásának részleteit, egy közös budapesti shoppingolást is megbeszéltek, a kisebbek hihetetlen összhangban játszottak és fára másztak, azt nem tudom ugyan, hogy milyen nyelven kommunikáltak, de remekül csinálták. Negyed órán belül már azt is tudtuk, hogy a One Direction mindenkinél a legmenőbb banda. Aztán este mi maradtunk a nyaralóban, ők pedig hazamentek a mi otthonunkba, hogy egy hetet tölthessenek el Budapesten.

Így alakult a Kolstrup család eseménydús magyarországi csereotthonos nyaralása, ami egy kicsit szokatlan csere a HomeExchange történetében.

A dán családnak ez volt az első cseréje, szerintem elég emlékezetesre "sikerítettük".

Megígérem, hogy hamarosan következik Hanna (Olaszországban) és Dániában töltött egy-egy hetének élménybeszámolója is.

Ööööööööö, ahogy sikerül rávennem, hogy megírja! ;-)

Mert elvetemültek vagyunk...

És azért, hogy repülhessünk és együtt legyünk a barátnőimmel, bármire képesek vagyunk.

Pláne, ha a Ryanair ilyen vicces áron árulja a repülőjegyeket...

Ma már a Wizzair Brüsszel "alsó" (Charleroi) jegyei lényegesen olcsóbbak, mint a Ryanairé ugyanoda, de akkor 2012. decemberében a Ryanair győzött és oda-vissza hárman repültünk (ha jól emlékszem) 5.340.- forintért.

Akkor még volt kora reggeli Ryanair gép oda reggel 6.10 körül és késő este 21.15-kor vissza.

Szóval ideális lehetőség kínálkozott egy kis adventi kiruccanásra a barátnőkkel, csavargás, kávézás és persze sok finom belga csokoládé shoppingolása.

A buli nálunk indult este, hatalmas adag puncsot főztem és mire lefeküdtünk volna, már kelhettünk is fel, így csak egy nagy zuhanyozással próbáltunk inkább magunkhoz térni és indultunk a reptérre.

Alaposan felkészültem, hogy minden látnivalóra legyen idő, pontos útvonaltervet is csináltam, hogy merre megyünk, mit nézünk meg. Profik voltunk, mert mindent végig is jártunk!

Ha érdekel, kérdezhetsz Facebookon: https://www.facebook.com/kicsitutazom/

Charleroi reptérről shuttle busszal mentünk be Brüsszelbe. A busz a repülőtértől kifelé indulva jobbra található, ott a pénztár is, mi is ott vettünk rá jegyet. (Amióta mi először ott voltunk, változott az üzemeltető és időben előre megvásárolva, online sokkal olcsóbb a jegy.)

Szuper időnk volt, hideg, de napsütéses. Szóval van fényképünk a pisilő kisfiúval, bámészkodtunk a város főterén, a Grand-Place-on, itt állt akkor a hatalmas - bár érdekesen modern - installáció az eddigi óriási karácsonyfa helyett, megvolt a Saint-Hubert csodálatos árkádos bevásárlóközpont, ahonnan sétálva a Rue des Bouchers-re, azaz a hentesek utcájába juthatsz, ahol a legtöbb étterem található. Természetesen elmentünk és megnéztük az EU Parlamentet, sőt kibumliztunk az Atomiumhoz is.

Ezek után este éppen csak elkaptuk a shuttle buszt a repülőtér felé, ha ezt nem értük volna el, a gépet is lekéssük.

Hullafáradtan, de nagyon jókedvűen értünk haza.

Kezdődhet itthon a karácsonyi készülődés és őrület. Mi feltöltődtünk, készen állunk

Az első otthoncserés és emiatt persze örökre emlékezetes...

Ez a nyaralás még a "fapados jegyek hőskorában" történt.

Amikor olyan áron lehetett jegyet venni, ami ma már csak azok számára hihető, akik tényleg megjárták ugyanezt az utat, ugyanennyiből. :-)

Mert tudom, hogy hihetetlen, hogy megvettem az egész családnak a repülőjegyet Rómába 30.000.- forintért! Pedig így volt. Igen, 5 embernek, oda-vissza!

Kéretik a profi fapados utazóknak nem felszisszenni, kezdő voltam, tudom, hogy lehetett volna ezt még olcsóbban is.

Igen, én is voltam Brüsszelben 890.- forintért, de szerintem hogy még ennél olcsóbb jegyek is voltak, már úgysem hiszi el nekünk senki...

A HomeExchange oldalon való regisztráció után igyekeztem profi oldalt szerkeszteni, képekkel, minél pontosabb környék és lakásleírással és rögtön akcióba lendültem, nem csak vártunk arra, hogy hátha kapunk ajánlatot valahonnan.

Le sem merem írni, hogy hány megkeresést küldtem el Róma célponttal, de 1 hét alatt összehoztuk az első cserét.

Félve vallom be, de napokig nagyon vakmerő döntésnek tűnt, hogy az öt repülőjegyet már előre megvettem.

Gyomorgörccsel keltem és feküdtem, hiszen rajtam áll vagy bukik a család nyaralása és ugrik a repjegy, ha nem sikerül, mert két hét szállodát 2 felnőtt és 3 gyerek részére Rómában... Ha belegebedünk sem tudunk kifizetni. Aztán meg, hogy minden oké legyen a cserével!

Vissza is jött az érzés, amikor idén nyáron a barátaink indultak első csereotthon útjukra Malagába és Szilvi hívott előző nap, hogy: "Nyugtass meg, hogy minden rendben lesz és tényleg várnak minket a reptéren és lesz hol aludnunk!" Próbáltam megnyugtatni, hiszen mi akkor már több sikeres cserén túl voltunk, de pontosan tudtam, hogy mit érez.

Márpedig én eldöntöttem, hogy Rómában nyaralunk...

Miért éppen ott? Mert olyan helyet kerestem, ahová van fapados járat átszállás nélkül, ahol a 17 és a 15 éves sem unatkozik, de a 6 évesnek sem rémálom, meg nekünk sem kell két hétig csak a parton homokozni. Az egy nap városnézés, egy nap tengerpart tervem végül jó ötletnek bizonyult.

Azóta tudom, hogy nem volt hiba, hogy ennyi megkeresést küldtem, az olaszok szuper otthoncserélők ugyan, imádom őket, Olaszország a szívem csücske, de a válaszadás és a kapcsolattartás nem az erősségük.

Mi viszont sikeresen rátaláltunk a csereotthonunkra és a partnerekre Chiara, Gianluca és Julio személyében.

Elmesélem érdekességképpen, hogy már napok óta Rómában voltunk, amikor érkezett egy újabb pozitív válasz egy olasz családtól, hogy sikerült-e cserélnünk, merre vagyunk, ha szállodában, akkor uccu neki, azonnal költözhetünk. Nagyot derültem, tényleg ez a lazaság jellemző az olaszokra, végül csak egy közös kávézásban állapodtunk meg.

A cserepartnereink azzal a géppel indultak Budapestre, amiből mi éppen kiszálltunk Rómában, így akkor nem találkoztunk, telefonálni sem tudtunk, reménykedtem, hogy minden úgy történik, ahogy megbeszéltük és nincs változás. Őket egy barátunk vitte a reptérről a házunkba, minket az orosz (!) takarítónőjük várt a lakásukban.

Nagyon mókás volt ezzel indítani az első cserénket, tudásunk legjavát összeszedve próbáltunk vele kommunikálni. A családban egyébként sokszor derültség tárgya Apa és az ő szállóigévé váló idegen nyelvű aranyköpései, de ott-akkor tényleg brillírozott! Ugyan ki számított rá, hogy Rómába érkezve az OROSZ szókincsemről kell tanúbizonyságot tennem. Ő alig értette a mi oroszunkat, mi az ő olaszát még nehezebben, de végül is bent vagyunk a lakásban, kulcs nálunk, a meleg víz titkairól és a mosógép kezeléséről pedig már mindent tudtam úgyis Chiaratól. :-)

Végül azért találkoztunk a cserepartnerekkel, mert ők 3 nappal korábban érkeztek haza Magyarországról, mi még javában Rómában voltunk. Ők azonnal tovább is indultak a következő nyaralásra a tengerpartra, kicsit aggódtak is, hogy nem zavarnak-e bennünket, ha beugranak a garázsban tárolt holmikért és biciklikért.

A nyaralásunk remekül sikerült. A lakást szerettük, fantasztikus helyen volt, két hét alatt bejártuk Rómát, kemény tempót diktáltam, de sok-sok dolgot kipipáltunk arról a bizonyos "Bakancslistáról".

A lányok szerint ugyanis a világ egyik legkegyetlenebb idegenvezetője vagyok, amikor hajcsár módon megyünk egyik látnivalótól a másikig és nem elég, hogy megnézzük és bemegyünk, még felolvasni is szoktam róla. Akár 40 fokban is. De haladunk, ma már számon kérnek, ha valamit esetleg ki akarnék hagyni, vagy felajánlom, hogy ne nézzük meg, ha fáradtak... 

Sokat készülök az utazások előtt. Róma felfedezésében (és azóta kiderült, hogy több más városéban is) nagy segítségemre volt a következő oldal, bátran ajánlom mindenkinek. A szerkesztők bámulatosak és rengeteg értékes információra tehetünk szert.

http://utazas-nyaralas.info/roma/

Felfedeztük a környező kisvárosokat is, más és más tengerparti helyeket kerestünk a  fürdőzős napokra.

Nagy segítségünkre volt ebben  csereautó, Apa ma is sokszor emlegeti, hogy milyen jó volt vezetni a Volkswagen Tourant, amit persze azonnal hét ülésesre kellett alakítani a legkisebb kérésére, mert hát ki kellett próbálni, hogy milyen leghátul utazni. Ettől függetlenül Róma tökéletes autó nélkül is. A város kifejezetten, de a tengerpartra is könnyen ki lehet jutni vonattal.

Chiaraval pedig azóta is nyomon követjük egymás életét, így tudom, hogy új taggal gyarapodott néhány hete a családjuk, másik lakásba költöztek, ahová szívesen várnak bennünket, ha ismét Rómába vágyunk.

Számomra nagy megnyugvás és boldogság volt, hogy végül minden összejött, sikeres volt az első otthoncserénk!

Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy milyen utazás sorozat vette ezzel kezdetét...

Követhettek Facebookon is: https://www.facebook.com/kicsitutazom/

Öööööö, nem, sosem tudom pontosan, hogy melyik légitársaságnál mekkora a kézipoggyász…

Amikor már sokadik alkalommal kellett beírnom a keresőbe, akkor eldöntöttem: összegyűjtöm.

Vannak kedvenc oldalaim, akik különösen nagy segítséget nyújtottak ebben, hálás köszönet érte. Ajánlom nektek is olvasgatásra: http://www.lokoszt.blog.hu/

Néhány jótanács:

Az ellenőrzés kiszámíthatatlan.

Vannak repülőterek, ahol minden kézipoggyászt ellenőriznek súlyra és méretre is, de nagy általánosságban csak a poggyász méretét nézik. Erre vannak a keretek. És vannak repterek, ahol a kutyát nem érdekli.

Te azonban ne erre készülj. Mert ha ellenőriznek, akkor jaj neked! A 2-3 cm-rel nagyobb táska is fennakad a szűrőn, felesleges minden repülés alkalmával ettől rettegni és vagyonokat fizetni a kapunál.

Kis súgás azért, hogy persze nem tilos a poggyász kismértékű összenyomása a keretben. Ezért javasolt inkább a hátizsák, vagy praktikusabb, puha falú táskák használata és kerülendő a kemény borítású, kerekes, fogantyús bőrönd.

Arra is készülj fel, hogy a beszállítást végző személyzet esetleg a kapunál közli, hogy mégiscsak elvenné a kézipoggyászodat és ingyenesen ugyan, de a raktérben utaztatná.

Ember legyen a talpán, aki ilyenkor két perc alatt kirámol a kézipoggyászból minden fontosat, amit az utazás után még viszont szeretne látni, a pénztárcától kezdve a tableten át a fényképezőgépig. Mert ugye nem úgy készültél, hogy feladod. 

Tehát az a legjobb, ha eleve úgy készülsz, hogy a kézipoggyászban egy kicsi motyóban összekészítetted a „szükség esetén kiragadandó egységcsomagot.”

Ne felejtsd el, a megadott méretek a felső határ!

Lehet ennél KISEBB táskával is utazni. Egy 2-3 napos útra praktikusan csomagolva akár ennél kisebb poggyászban is el lehet férni! Nekünk már többször sikerült.

A feladott csomagot pedig érdemes fóliáztatni! Még akkor is, ha ez plusz költség!