Róma

dudus_001_1415705048.jpg_1200x1600

Az első otthoncserés és emiatt persze örökre emlékezetes...

Ez a nyaralás még a "fapados jegyek hőskorában" történt.

Amikor olyan áron lehetett jegyet venni, ami ma már csak azok számára hihető, akik tényleg megjárták ugyanezt az utat, ugyanennyiből. :-)

Mert tudom, hogy hihetetlen, hogy megvettem az egész családnak a repülőjegyet Rómába 30.000.- forintért! Pedig így volt. Igen, 5 embernek, oda-vissza!

Kéretik a profi fapados utazóknak nem felszisszenni, kezdő voltam, tudom, hogy lehetett volna ezt még olcsóbban is.

Igen, én is voltam Brüsszelben 890.- forintért, de szerintem hogy még ennél olcsóbb jegyek is voltak, már úgysem hiszi el nekünk senki...

A HomeExchange oldalon való regisztráció után igyekeztem profi oldalt szerkeszteni, képekkel, minél pontosabb környék és lakásleírással és rögtön akcióba lendültem, nem csak vártunk arra, hogy hátha kapunk ajánlatot valahonnan.

Le sem merem írni, hogy hány megkeresést küldtem el Róma célponttal, de 1 hét alatt összehoztuk az első cserét.

Félve vallom be, de napokig nagyon vakmerő döntésnek tűnt, hogy az öt repülőjegyet már előre megvettem.

Gyomorgörccsel keltem és feküdtem, hiszen rajtam áll vagy bukik a család nyaralása és ugrik a repjegy, ha nem sikerül, mert két hét szállodát 2 felnőtt és 3 gyerek részére Rómában... Ha belegebedünk sem tudunk kifizetni. Aztán meg, hogy minden oké legyen a cserével!

Vissza is jött az érzés, amikor idén nyáron a barátaink indultak első csereotthon útjukra Malagába és Szilvi hívott előző nap, hogy: "Nyugtass meg, hogy minden rendben lesz és tényleg várnak minket a reptéren és lesz hol aludnunk!" Próbáltam megnyugtatni, hiszen mi akkor már több sikeres cserén túl voltunk, de pontosan tudtam, hogy mit érez.

Márpedig én eldöntöttem, hogy Rómában nyaralunk...

Miért éppen ott? Mert olyan helyet kerestem, ahová van fapados járat átszállás nélkül, ahol a 17 és a 15 éves sem unatkozik, de a 6 évesnek sem rémálom, meg nekünk sem kell két hétig csak a parton homokozni. Az egy nap városnézés, egy nap tengerpart tervem végül jó ötletnek bizonyult.

Azóta tudom, hogy nem volt hiba, hogy ennyi megkeresést küldtem, az olaszok szuper otthoncserélők ugyan, imádom őket, Olaszország a szívem csücske, de a válaszadás és a kapcsolattartás nem az erősségük.

Mi viszont sikeresen rátaláltunk a csereotthonunkra és a partnerekre Chiara, Gianluca és Julio személyében.

Elmesélem érdekességképpen, hogy már napok óta Rómában voltunk, amikor érkezett egy újabb pozitív válasz egy olasz családtól, hogy sikerült-e cserélnünk, merre vagyunk, ha szállodában, akkor uccu neki, azonnal költözhetünk. Nagyot derültem, tényleg ez a lazaság jellemző az olaszokra, végül csak egy közös kávézásban állapodtunk meg.

A cserepartnereink azzal a géppel indultak Budapestre, amiből mi éppen kiszálltunk Rómában, így akkor nem találkoztunk, telefonálni sem tudtunk, reménykedtem, hogy minden úgy történik, ahogy megbeszéltük és nincs változás. Őket egy barátunk vitte a reptérről a házunkba, minket az orosz (!) takarítónőjük várt a lakásukban.

Nagyon mókás volt ezzel indítani az első cserénket, tudásunk legjavát összeszedve próbáltunk vele kommunikálni. A családban egyébként sokszor derültség tárgya Apa és az ő szállóigévé váló idegen nyelvű aranyköpései, de ott-akkor tényleg brillírozott! Ugyan ki számított rá, hogy Rómába érkezve az OROSZ szókincsemről kell tanúbizonyságot tennem. Ő alig értette a mi oroszunkat, mi az ő olaszát még nehezebben, de végül is bent vagyunk a lakásban, kulcs nálunk, a meleg víz titkairól és a mosógép kezeléséről pedig már mindent tudtam úgyis Chiaratól. :-)

Végül azért találkoztunk a cserepartnerekkel, mert ők 3 nappal korábban érkeztek haza Magyarországról, mi még javában Rómában voltunk. Ők azonnal tovább is indultak a következő nyaralásra a tengerpartra, kicsit aggódtak is, hogy nem zavarnak-e bennünket, ha beugranak a garázsban tárolt holmikért és biciklikért.

A nyaralásunk remekül sikerült. A lakást szerettük, fantasztikus helyen volt, két hét alatt bejártuk Rómát, kemény tempót diktáltam, de sok-sok dolgot kipipáltunk arról a bizonyos "Bakancslistáról".

A lányok szerint ugyanis a világ egyik legkegyetlenebb idegenvezetője vagyok, amikor hajcsár módon megyünk egyik látnivalótól a másikig és nem elég, hogy megnézzük és bemegyünk, még felolvasni is szoktam róla. Akár 40 fokban is. De haladunk, ma már számon kérnek, ha valamit esetleg ki akarnék hagyni, vagy felajánlom, hogy ne nézzük meg, ha fáradtak... 

Sokat készülök az utazások előtt. Róma felfedezésében (és azóta kiderült, hogy több más városéban is) nagy segítségemre volt a következő oldal, bátran ajánlom mindenkinek. A szerkesztők bámulatosak és rengeteg értékes információra tehetünk szert.

http://utazas-nyaralas.info/roma/

Felfedeztük a környező kisvárosokat is, más és más tengerparti helyeket kerestünk a  fürdőzős napokra.

Nagy segítségünkre volt ebben  csereautó, Apa ma is sokszor emlegeti, hogy milyen jó volt vezetni a Volkswagen Tourant, amit persze azonnal hét ülésesre kellett alakítani a legkisebb kérésére, mert hát ki kellett próbálni, hogy milyen leghátul utazni. Ettől függetlenül Róma tökéletes autó nélkül is. A város kifejezetten, de a tengerpartra is könnyen ki lehet jutni vonattal.

Chiaraval pedig azóta is nyomon követjük egymás életét, így tudom, hogy új taggal gyarapodott néhány hete a családjuk, másik lakásba költöztek, ahová szívesen várnak bennünket, ha ismét Rómába vágyunk.

Számomra nagy megnyugvás és boldogság volt, hogy végül minden összejött, sikeres volt az első otthoncserénk!

Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy milyen utazás sorozat vette ezzel kezdetét...

Követhettek Facebookon is: https://www.facebook.com/kicsitutazom/